Állásinterjú felkészítés

Napjainkban igen nagy hangsúlyt kap a megfelelő állás, pálya kiválasztása. A lehetőségek megnövekedett száma, az anyagi- és státuszbeli igények kielégítése szintén megnehezíti ezt, mivel ilyen terhek mellett, nehéz igazán kielégítő hivatást és munkahelyet találni a munkavállalónak.

Manapság verseny folyik a kívánatos pozíciókért, és ebből kifolyólag nagy hasznunkra lehet, ha felkészülünk a kiválasztási folyamatra, amivel a leendő munkáltatónk szembesít. A munkaerő-kiválasztással foglalkozó szakemberek újabb és újabb módszereket dolgoznak ki a jelöltek alkalmasságának felmérésére. Ezért előnyre tehetünk szert a versenyben, ha "elébe megyünk" egy kicsit a kérdéseknek, feladatoknak.

Mind objektív, mind szubjektív mércét állítanak elénk a munkáltatók az interjúkon. A legtöbb nagy cég ma már az Assessment Center-rel dolgozik, amelynek használatával megpróbálják szimulálni a leendő pozícióban előforduló feladatokat és helyzeteket. Az objektivitást a feladatok és az értékelők nagy száma adja. Jelszó: "Próbáljuk ki, hogyan viselkednek a jelöltek a jövőbeli munkahelyi szituációkban".

Az objektív értékelésen kívül természetesen nem zárhatóak ki a szubjektív szempontok sem. A külső megjelenés - amire rendkívül fontos odafigyelni - mellett társas viselkedésünk, személyiségünk, modorunk nagyban alakítja ki azt az első benyomást, ami öntudatlanul is befolyásolja az interjúztatókat. A jó benyomás pozitív értelemben nyomja rá a bélyegét az egész interjúra, a kirívó negatív eseményektől nehéz eltekinteni a mégoly objektív interjúztatóknak is.

Hogy segít a tanácsadó?

Képességeink bemutatásában, önmagunk prezentálásában és a fent említettekben tud támogatni a tanácsadó pszichológus. Komplex képet ad személyiségünk, kommunikációs stílusunk előnyös illetve hátrányos oldalairól, így könnyebb önmagunkat adva, de mégis az elvárásoknak megfelelően szerepelnünk.

A tanácsadó szakember - többek között - az alábbi életterületeken képes segíteni ebben a folyamatban:

  • önismeret: képességek, érdeklődési kör, megpróbáltatás (stressz-) tűrés
  • személyes felkészültség és igények összehangolása
  • gyakorlati lépések: önéletrajz írása, interjú felkészítés, kommunikációs stílus fejlesztése, önmagunk prezentálása

Ebben elsősorban az interjúfolyamatot szimuláló, személyes beszélgetések és azok értékelései segítenek. Emellett természetesen teszteket is használunk a hatékony személyiség felmérés céljából.

 

  magyarenglish
     

Bemutatkozunk

Munkatársaink

Pszichológiai
tanácsadás


Állásinterjú felkészítés

Csoportok /
Tréning


Aktuális

Kapcsolat

Linkek